|
|
 |
|
Fiatalok Ferenc útján
Európai Ferences Ifjúsági Találkozó
Assisi, 2007. augusztus 7-12.
|
|
Meghívás.
Az Európai Kisebb Testvéreknek (UFME) meggyozodésük,
hogy Assisi Ferenc olyan fény, amely képes ma is megvilágítani
az utat, melyen népeink haladnak, és reményt
tud gyújtani a mai emberek szívében. Ezért
találkozóra hívják a 18 és 30
év közötti európai fiatalokat, hogy felfedezzék
földrészünk ferences gyökereit. |
Miért?
A ferences karizma már kezdettol fogva hozzájárult
Európa evangelizálásához és az
egyház megújulásához. Sok karitatív
kezdeményezésük volt a legszegényebbek
között, és új lelkiség születését
mozdították elo, amely az embert, a közösséget,
és Krisztus evangéliumát helyezi a középpontba.
A fiatalok mindig érzékenyek voltak az iránt,
ami eredeti és igaz. Lehetoséget szeretnénk
teremteni számukra, hogy megismerjék Isten ajándékát,
melyet a Assisi Szent Ferencnek adott, általa Szent Klárának,
Szent Erzsébetnek és mindazoknak, akik ma oket szegénységben
és örömben követik.
|
| Találkozzunk
Assisiben 2007. augusztus 7. és 12. között!
Azok a helyek, ahol Ferenc Istennel találkozott és
kitárta karjait kora kitaszítottjai felé, ma
is értékes gyöngyszemek, ahol beszél hozzánk
a kultúra, a muvészet, a történelem, a
kegyelem, az evangélium. San Damiano, a Porciunkula, a Carceri,
a Szt. Ferenc és Szt. Klára bazilikák, a középkori
város… egy rendkívüli emberi és
keresztény kalandról mesélnek, amely új
lendületet adott földrészünk életének.
Assisi az elso lépés volt azon az úton, amely
Európa minden országába elvezetett … |
Program.
Más európai fiatalokkal leszel együtt, akik rokonszenveznek
Ferenccel és közel állnak a ferences testvérekhez.
Megosztod velük élettapasztalatodat, együtt imádkozol
velük, és velük ünnepled a hitet, amely összeköt
minket. Meglátogatjátok a helyeket, és olyan
közösségekkel ismerkedtek meg, amelyek tanúságot
tesznek Ferenc evangéliumi örömérol. A program
magában foglalja az egyszeru szállás és
étkezés mellett az ünnepi perceket, kulturális
találkozásokat, ferences helyek meglátogatását,
kiállítások és filmek megtekintését,
imádságos alkalmakat, katekézist és
hiteles tanúságtevokkel való találkozásokat.
|
|
Kapcsolatok.
Az eseményrol, a szállásról, a programokról
tájékozódhatsz a lakhelyedhez legközelebb
eso OFM ferences kolostornál, vagy felveheted a kapcsolatot
a találkozást szervezo titkársággal,
az alábbi címen:
meeting@assisiofm.org |
Várunk
Assisiben!Szent
Ferenc minden jóakaratú ember szentje. 800 év
óta is hatékony vonzóerejének titka az
o „idoszerutlenségében” áll. Mindig
elottünk jár, elovételezi a jövot, nem hagyja
magát a jelenbe berekeszteni. Ezzel utat tud mutatni a hívo
embernek is, aki állandó keresésben van, aki
Krisztust követi, és aki, mint Ferenc, az Evangéliumot
teszi saját életszabályává.
(Fr. José Rodríguez Carballo ofm, miniszter generális)
|
|